| |
Most már hetek óta igyekszem formába önteni az asztrológia alkalmazásáról szóló sorozatom második részét, de valahogy nem akar kialakulni. Ezért úgy gondoltam, hogy egy kis kitérőt teszek. Alább egy szakmaibb jellegű eszmefuttatás olvasható az aspektusokról, amit egy fórumra írtam. Jó szórakozást!
Az 'aspektus' görög megfelelői közül a leggyakoribbak az epiblepszisz és az epitheórészisz. Mivel a görög elnevezések a lényeget hordozzák, közelebbről is meg kell vizsgálni, mit is jelentenek ezek a szavak. Mindkettő az epi 'rá, felé' igekötő és egy látással kapcsolatos ige (blepein 'lát, néz'; theórein 'megszemlél, megnéz') főnevesített összetétele. Ebből az következik, hogy az aspektus alatt valamire való rápillantást kell értenünk, ezt az elgondolást pedig megerősítik a latin (aspectus 'pillantás') és az arab (nazar 'ránézés') megfelelők is. A pillantás a görögöknél az alakok (ismertebb néven: jegyek) között jön létre, legalábbis az egyes pillantásokat (szembenállás, háromszög, keresztpillantás, hatszög) az alakokból vezetik le, és ennek kapcsán vázolják fel az egymást nem látó alakok rendszerét. Ennek ellenére ismerik a pillantások alak (gör. platikosz) és fok szerinti (gör. moirikosz = lat. partilis) változatát. Valensnél ezt teljesen nyilvánvalóan meg lehet találni (p. 112, 24-26 Kroll):
"Gyakran előfordul ugyanis, hogy a rész a platikus pillantás szerint az egyik alakba esik, a partilis alapján viszont egy másikba."
Mindezek mellett úgy tűnik, hogy a hatókör-rendszert az arabok dolgozták ki, mivel görög forrásokban - tudtommal - nem szerepel ilyesfajta táblázat. Érdekes lehet megvizsgálni az aspektusokra vonatkozó görög elméleteket is. Ptolemaiosz ebből a szempontból nem sok újat mond, bár az, hogy a szembenállást, háromszög-aspektust és keresztpillantást zenei hangközökhöz, az oktávhoz, kvinthez és kvarthoz hasonlítja, méltatlanul elhanyagolt tudás. A számunkra fontos elméletről talán Héphaisztión árul el a legtöbbet. Mivel fontos, idézem az egész fejezetet (I 16):
"Minden bolygó sugarat vet (aktinobolei), amely balról közelít (hepomenosz) a jobbra haladó (proégumenosz) bolygóhoz. Például a Kosban található bolygó jobb keresztsugarat vet a Bakszarvúban lévőre, és hasonlóképpen, jobboldali háromszög-aspektust, ha a másik a Nyilasban van. Az elöl haladó bolygó pedig látja, és erősebben hat rá (kathüperterei), amikor pillantás esik rá, viszont nem vet sugarat. A fény szempontjából ugyanis a látás (opszisz) előrefelé történik, a sugarak (aktisz) viszont hátrafelé tartanak. Az erősebben ható bolygó pedig egyszersmind az is, amely hasznot húz (epidekateuei), hiszen ha a Kosban áll, erősebben hat rá és hasznot húz a Rákban tartózkodó bolygóból."
A szöveg némileg zavaros, és nyilván hevenyészett fordításom is ront a helyzeten, viszont az asztrológiai optika teljesen egyértelmű. Van egyszer egy bolygó - ez itt mint közelítő (hepomenosz) szerepel -, amely "sugarat" (aktisz) vet. Ezek a sugarak pedig a zodiakális sorrenddel ellentétes irányba tartanak. Aztán van a másik, amelyet elérnek a sugarak. Ez a bolygó, amely annak ellenére, hogy nyilvánvalóan hátrébb helyezkedik el, "élenjáró" (proégumenosz), és bár sugarakat nem vet, ő "látja" a másik bolygót, ezzel pedig ráhat (kathüperterei), és hasznot húz (epidekateuei) a másikból. Mindebből az következik, hogy ugyan sugarakat lehet szórni hátrafelé, a sugarakat szóró önmagában nem fog látni, aki viszont találkozik a sugarakkal, az igen, és ezzel a látással azonnal előnybe is kerül. Ha a fenti példa alapján konstruálunk egy konkrét állást, még egyértelműbb lesz a helyzet. Amikor a Hold a Kosban közelít a Bakszarvúban lévő Jupiter felé, nyilvánvaló, hogy a Hold veti a sugarat, a Jupiter pedig látja és dézsmáltatja a Holdat. De mi van akkor, ha fordított a helyzet: akkor most a zodiakális sorrendben előbb található Jupiter, vagy a közelítő Hold veti a sugarat? Azt hiszem, egyértelmű, hogy a Jupiter, mivel a sugarak óramutató járásával megegyező irányultságáról Héphaisztión definíciószerűen beszél, a "követő" (hepomenosz) és az "élen járó" (proégumenosz) kifejezések viszont nincsenek meghatározva; sőt, ha a sarok és követő területek (népszerűen: házak) kérdésére gondolunk, egyértelmű, hogy itt nem közelítésről, applikáns és applikált bolygókról van szó, tehát az egész applikáció-szeparáció kérdés fel sem merül. Ekkor viszont az egész szöveg mondanivalója nem más, mint hogy a zodiakálisan előrébb lévő bolygó veti a sugarat, de ez önmagában nem látás, hanem olyan, mint egy pászma; a hátrébb található viszont lát, és ezzel fölénybe is kerül a másikhoz képest. Azért tartottam lényegesnek ilyen hosszan elidőzni ennél a kérdésnél, mert az aspektust, azonkívül, hogy a semmitmondó "fényszög" kifejezéssel is fordítják, legjobb esetben is kölcsönös pillantásnak tartják, holott ilyen egyenrangúságról - legalábbis Héphaisztión esetében - szó sincs. Viszont úgy tűnik, hogy a perzsa-arab asztrológusok az érthetőség kedvéért lemondtak az ilyen finom megkülönböztetésről, miközben a görögök elképzeléseit annyival bonyolították, hogy kidolgozták a hatókörökre vonatkozó megállapításokat. A legtöbb szerző, így Szahl, Abu-Maasar vagy al-Kabíszi, csupán leírják a bolygók hatókörét, de nem mennek bele, hogy ezt pontosan miként is kell alkalmazni. Al-Bírúni ebből a szempontból jó asztrológiatörténészhez méltóan felsorolja az eltérő nézeteket arra vonatkozólag, mikortól számít két bolygó aspektusban egymással (Az asztrológia tanításának alaptételei 490):
"Néhányan azt mondják, hogy 5 fokos távolságnál kezdődik, és addig tart, amíg ugyanarra a fokszámra nem érnek. Ez az értelmezés az úgynevezett holt fokok elméletén alapszik. (Ez utalás arra, hogy Ptolemaiosznál a felkelő fok előtti 5 "holt fokon" álló bolygó már a felkelő fokhoz számított.) Mások szerint ez 6 fok, mivel ez az alak ötödrésze, és ennyi a bolygók körzeteinek átlagos fokszáma. Megint mások azt állítják, hogy 12 fok, mivel ez az a távolság, amelyben a Nap elhomályosítja a Holdat, és vannak olyanok, akik 15 fokot vesznek, a Nap hatókörét; de akadnak egyesek, akik a szóbanforgó bolygók hatókörének átlagával számolnak."
Bár ezek a nagy nézetkülönbségek elég riasztóak lehetnek, azt hiszem, nem kell túlzottan megijednünk tőlük. Először is, csupán arról van szó, mikortól lehet beszélni két bolygó közötti aspektusról, és itt ez mint kölcsönös pillantás értendő, hiszen szó sincs a Héphaisztión-féle finom megkülönböztetésről; arról nem is szól a fáma, hogy ez távolodásnál hogyan értendő. A távolságok 5 és 15 fok közé esnek: az 5 és 6 fok, úgy tűnik, amolyan "biztos, ami biztos" alapon képződött, és az egyik Ptolemaioszt próbálja extrapolálni, a másik pedig racionális megfontolással dolgozik. A 12 fok is hasonló racionális elképzelés, de az is megjegyzendő, hogy ennyi a Hold hatóköre: ebből pedig látható, milyen rokonság fűzi a 15 fokra vonatkozó elgondoláshoz. Summa summárum: al-Bírúni leplezett állásfoglalása is arra utal, hogy valahol középen keresték az igazságot, a hatókörök átlagánál, ami ugye 7 és 13 1/2 fok közé eshet. Ez viszont komplett táblázatot eredményez: és ha ennyi adat van, annyira nem kell meglepődnünk, ha például Lilly modulálta kissé a táblázatát. A végére tartogattam, hogyan is kapcsolódhatunk vissza a kidolgozottabb héphaisztióni aspektuselmélethez. Ibn Ezra a kulcs. Szeretett polihisztorunk minden bolygónál felsorolja a hatóköröket, a jól megszokott rend szerint. Viszont a bolygók kölcsönös elhelyezkedéseinél (A bölcsesség kútfője 7) nagyon szép példát ad, még ha ez az együttállásra is vonatkozik, amely bár nem aspektus, de azokhoz hasonlóan kezelendő:
"Az együttállás az, amikor két bolygó egyetlen jegyben található úgy, hogy az egyik a másik hatalmában található: ekkor beszélünk együttállásról. És ha egyetlen fokon állnak, akkor hatásuk nagy és teljes mindenféle jelzés tekintetében. Ha viszont az egyik bolygót a másik testi hatalmában találjuk, a másik viszont nincs az első testi hatalmában, akkor jelzéseit tekintve ez nem tökéletes, sokkal inkább átlagos. Például legyen testi együttállásban a Hold és a Szaturnusz között 8 fok, akár előre, akár hátra: ekkor mindkettőt a másik hatalmában találjuk. Ha viszont 10 fok van közöttük, akkor a Szaturnusz a Hold hatalmában lesz, de ez fordítva nem igaz."
Nos, ha az aspektus kölcsönösségen alapszik, tehát fittyet hányunk az olyasfajta finom megkülönböztetésekre, mint Héphaisztióné, akkor aligha van rá épkézláb magyarázat, hogy lehet, hogy az egyik bolygó látja a másikat, a másik viszont nem látja az elsőt, mégis kapcsolatban vannak. Persze bizonytalanító tényező, hogy a jó Abanói Péter fordításával mennyire kapjuk vissza ibn Ezra eredeti elgondolását, de azt hiszem, tagadhatatlan, hogy ez a felfogás kicsit szofisztikáltabb, mint az al-Bírúni által felsoroltak. Azt sem tudom igazán, hogy a tudós rabbi mennyire ismerhette a héphaisztióni felfogás finomságait - bár vannak még érdekes részletek nála a tágabb témáról, amit most terjedelmi okokból nem firtatnék -, de nyilván nem véletlenül alkalmaz ilyen megközelítést. Ha most akkor ezt keretbe foglaljuk, egyesítve a görög aspektuselméletet a perzsa-arab hatókörelmélettel, szerintem egészen jó választ kapunk a kételyeinkre. Talán példával egyszerűbb lesz. (De hogy igazán az legyen, csak közeledéssel foglalkozom.)
1. Hold a Kosban, Jupiter a Bakszarvúban; a távolság 8 fok. A Hold sugarat vet a Jupiterre, a Jupiter pedig látja a Holdat, ezáltal hatással van rá. Tiszta sor: Hold elég feltűnő, hogy észrevegyék, Jupiter pedig észre is veszi, és elindul felé, rápillant. Ez nyilván annál egyértelműbb, minél közelebbi az aspektus. 2. Hold a Kosban, Jupiter a Bakszarvúban; a távolság 10 fok. A Hold sugarat vet a Jupiterre, a Jupiter viszont még távol van ahhoz, hogy lássa a Holdat. A Hold a Jupiter szempontjából kiesik a képből, pedig az már mutogatja magát neki. Nyilván sok helyzetben ezt nem fogjuk mérvadónak tekinteni. 3. Hold a Bakszarvúban, Jupiter a Kosban; a távolság 8 fok. Ugyanaz, mint az 1. példa, azzal a különbséggel, hogy a szerepek felcserélődnek. 4. Hold a Bakszarvúban, Jupiter a Kosban; a távolság 10 fok. A Hold ugyan megláthatná a Jupitert, és hathatna rá, de a Jupiter a Hold felé nem küld sugarat. Tipikus helyzet: Jupiter látótávolságon belül, a Hold viszont nem érzékeli, mivel sötét van. Megint csak olyan helyzet, amely aktuális helyzettől függően ér vagy nem ér.
Tehát a bolygótól függ az, hogy milyen távolságnál kapunk tiszta helyzetet, de az biztos, hogy 7 fok alatt az lesz, és 15 fok felett semmilyen körülmények között nem lesz az. Ennek megfelelően pedig lényegében mindenkinek igaza van: bizonyos helyzetekben a 15 fok már befutó, más esetekben viszont csak a 7 fok; a 7 fok viszont nem racionálisan levezethető, így a nagyon biztosra hajtók 6 vagy 5 fokot vesznek, mert ezt meg tudják magyarázni másképpen.
Befejezésül arról a vita nélküli megállapításról, mely szerint az alsóbb bolygó adja, és a felsőbb bolygó fogadja az aspektust. Ebben teljesen egyetértenek a tekintélyek, és azt is közlik, hogy a Hold nem fogad, a Szaturnusz pedig nem ad aspektust. Hát igen: mindig a gyorsabb bolygó - és ha ezt a két extra megállapítást is figyelembe vesszük, a potenciálisan, és nem aktuálisan gyorsabb bolygó - keresi a kapcsolódási lehetőséget, ő az aktív fél. A példákra alkalmazva:
1. A Hold keresi a feltűnési lehetőséget, és ez választ is indukál a Jupiterben. 2. A Hold ugyan keresi, hogyan tűnhetne fel, de a Jupiter egyelőre kívül marad a hatókörén. 3. A Jupiter által mutatott feltűnés a Holdat arra inspirálja, hogy rámozduljon a Jupiterre. 4. A Hold keresné az alkalmat, de a Jupiter nem küld sugarat, így egyelőre nem kölcsönös a kapcsolódási lehetőség.
Kibontva valahogy így néz ki a dolog. Még így is, hogy a csupán fok szerinti aspektusokat kihagytam, látható, milyen aprólékos részletekhez lehet jutni csak magát a bolygókat és a távolságukat tekintve. Ezért aztán nem hiszem, hogy kárhoztathatnánk bármelyik asztrológust is, hogy a praktikum kedvéért leegyszerűsítette a dolgok kezelését, még ha ez egyes esetekben befoltozandó elméleti problémákat is vetett fel. Mégis úgy gondolom, ha az adott kérdés megkívánja, akkor nekünk is ilyen mélységekig kell eljutnunk. Ehhez viszont nélkülözhetetlen annak tudása, amit a különböző korokban erről írtak, minthogy egyetlen szerző sincs, aki teljesen kiterítené a lapjait: vagy azért, mert maga sem volt a legapróbb nüanszok birtokában, vagy azért, mert nem látta a kérdés túlzott alapossággal való tárgyalásának szükségét.
|
|
